HÍREK, INFORMÁCIÓK


Szépségverseny – keleti küzdősportos és harcművész lányok, asszonyok részére

2007 és 2012 után szerkesztőségünk ismét szépségversenyt hirdet a keleti küzdősportokkal, harcművészetekkel aktívan foglalkozó lányok, asszonyok részére. Ezzel most is az a célunk, hogy megmutassuk: ezekben a sportágakban nemcsak ügyes, kemény küzdelmekben edződött hölgyek tanulnak, gyakorolnak, versenyeznek, de nagyon szépek is – férfi sporttársaik nem kis örömére.
Egyben cáfoljuk azokat a megjegyzéseket, miszerint a vonzó külsejű nők elkerülik ezeket a „durva, verekedős” sportágakat.

A szépségversenyen indulóknak egy mellképet (portré) és egy teljes alakos képet (formagyakorlat, edzés – az adott sportágra jellemző öltözetben) kell beküldeniük szerkesztőségünk címére e-mailen (JPEG, 300-as felbontás). A nevet, sportágat/stílust övfokozatot (fehér övtől a danosokig), legjobb versenyeredményt (ez nem feltétel, csak lehetőség), a települést, ahol sportol, valamint az elérhetőséget szintén kérjük közölni. Ehhez segíthet, ötletet adhat ha megnézik a www.magyarbudo.hu honlapunkon a portrék rovatban látható, annak idején készült fotókat.

A beküldött képeket érkezési sorrendben közöljük a nyári és őszi lapszámokban (mivel terjedelmi lehetőségeink korlátozottak, előfordulhat, hogy aki késlekedik a benevezéssel – lemarad).

Beküldés végső határideje: 2021. szeptember 15.

Szükség esetén segítünk a megfelelő fotók elkészítésében.

A közölt fotókra már a Magyar Budo tavaszi számának 21. oldalán található szelvénnyel is lehet szavazni, majd a nyári és őszi számnál szintén.

A végső sorrendet a beérkezett szavazatok száma alapján állapítjuk meg. A legjobb helyezést elérőket (amint korábban is) díjakban részesítjük, melyeket ünnepélyes keretek között tervezünk átadni Budapesten, a Faház Étteremben. A győztes természetesen most is felkerül a magazin címoldalára. Emellett szövetségek, klubok, cégek is ajánlhatnak fel különdíjakat a szerintük legvonzóbbnak tartott hölgyek számára, melyeket – terjedelmi lehetőségünkhöz mérten – szintén közölni fogunk a díjazottról készült fotóval együtt.

A verseny helyezettjeinek díjazásához felajánlott tárgyakat, jutalmakat a felajánló személy, cég nevének feltüntetésével a következő lapszámunkban kezdjük közölni.

A fotókat JPG kiterjesztésben, 300 dpi felbontásban kérjük a szerkesztőség címére:

magyarbudo@t-online.hu






Mikó Sándor

Szomorúan tudatjuk mindenkivel, aki tisztelte és szerette Mikó Sándort, a Magyar Karate Szakszövetség általános alelnökét, a Magyar Budo magazin főszerkesztő-helyettesét, hogy 2012. augusztus 24-én hajnalban betegségben elhunyt.

Végső búcsúztatása szeptember 7-én 12 órakor volt az Óbudai temetőben.

Emlékét megőrizzük!






Tisztújító közgyűlést tartott a Magyarországi Harci Művészetek Össz-szövetsége

A Magyarországi Harci Művészetek Össz-szövetsége (MHMÖSZ) 2010. július 9-én tisztújító közgyűlést tartott Budapesten, a Magyar Sportok Házában. Kalmár Árpád elnök bevezetőjében megemlékezett az 1990-ben megalakult jogelőd "össz-szövetség" tevékenységéről, majd a szervezet újjáalakítása és a jelenlegi vezetés megválasztása óta eltelt évek főbb állomásairól, eredményeiről. Ezt követte a szakmai és pénzügyi beszámoló ismertetése.

A részletekért kattintson ide!



A Magyar Budo magazin szépségversenyének végeredménye az olvasók szavazatai alapján:


1. Krassóvári Kitty (318 szavazat)
2. Budai Anita (287)
3. Dimény Anikó (256)
4. Mészáros Cintia (221)
5. Ecker Krisztina (203)
6. Hidas Henriett (153)


A további helyezettek: 7. András Nikoletta (105), 8. Statkievics Sonja (102), 9. Katona Renáta (96), 10. Papp Angéla (83), 11. Katona Ingrid (68), 12. Bíró Adrienn (61).

Az ünnepélyes díjátadásra 2008. április 27-én Ercsiben, az Ippon Shobu diákolimpia megnyitó ünnepsége keretében került sor.
 
Magyar Budo magazin szépségversenyének eredményhirdetése